A kereséstől a tudatos együttműködésig – 1. rész

Az utóbbi időben többször találkoztam a közösségi médiában azzal a kérdéssel, hogy használhat-e egy író mesterséges intelligenciát. A hozzászólásokat olvasva gyakran az volt az érzésem, hogy nagyon különböző dolgokról beszélünk ugyanazzal a kifejezéssel.

Az „AI-t használok az íráshoz” jelentheti azt, hogy valaki teljes jeleneteket írat, majd saját szövegeként használja fel őket. De jelentheti azt is, hogy információt keres, ellenőriztet egy időrendet, vagy kérdéseket kér egy szereplő múltjának alaposabb átgondolásához.

Szerintem ezek között lényeges különbség van.

Egyes megnyilvánulásokat már boszorkányüldözéshez hasonlónak érzek: az AI önmagában válik „gonosszá”, és aki használja, az is gyanússá lesz. Az én véleményem szerint ebben szerepet játszik az, hogy sokan nem ismerik eléggé a működését és a lehetőségeit. Így könnyen összemosódik a szöveg megíratása az írói munkát segítő feladatokkal.

Ez az én véleményem, nem olyan igazság, amelyet mindenkinek el kell fogadnia. A saját tapasztalataimat szeretném bemutatni: mire használtam az AI-t, hol húztam meg a határokat, és mit adott hozzá a munkámhoz.

Először …

Az íráshoz kapcsolódóan legelőször a novelláim ellenőrzésére használtam az AI-t. Helyesírási és mondatszerkezeti hibák felismerésében, javításában kértem segítséget, valamint annak vizsgálatában, hogy összeáll-e a novella tartalmi íve: követhető-e a történet, egymáshoz kapcsolódnak-e az események, és eljut-e a szöveg a megfelelő lezárásig. A már megírt történeteimre szerettem volna egy külső nézőpontból is ránézni.

csak egy okos kereső

Amikor az első regényemen, az Emlékező mozdulaton kezdtem el dolgozni, kezdetben leginkább „okos keresőként” használtam a ChatGPT-t.

A történethez sok olyan információra volt szükségem, amelyet korábban külön keresésekkel kellett volna összegyűjtenem. Például szerettem volna megtudni, hol található Olaszországban olyan egyetem, ahol gépészmérnöki és orvosi képzés is van, vagy szerettem volna tudni, vannak-e nemzetközi versenyek gépészmérnöki találmányok kapcsán, vagy létezik-e Amerikában női röplabda bajnokság és annak milyen a népszerűsége.

Volt egy történetbeli elképzelésem, és meg kellett találnom hozzá a valóságban létező hátteret. Az AI ebben időt takarított meg: segített elindulni, szűkíteni a keresést és megérteni az összefüggéseket.

Az írók korábban is kértek segítséget olyan területeken, amelyekhez nem értettek. Egy orvos elmondhatta, hogyan működik egy kórházi osztály, vagy kijavíthatta az író elképzelését egy sérülés kezeléséről. Egy mérnök rámutathatott, miért nem működne egy technikai megoldás, egy történész elmondhatta, hogy az adott fegyvert nem abban a korszakban használták, vagy egy divatmodell elmagyarázhatta, hogyan néz ki egy fotózás.

Én kezdetben ilyen háttérmunkára használtam az AI-t. A válaszokat természetesen ellenőriznem kellett, de a keresésben nagy segítséget jelentett.

Később megtanultam pontosabban feladatot adni

Idővel az eszköz is fejlődött, és én is egyre jobban megismertem, mire tudom használni.

Rájöttem, mennyit számít, hogyan adom meg a feladatot. Más választ kapok arra, hogy „mit gondolsz erről a jelenetről?”, mint arra, ha pontosan leírom, mit vizsgáljon: a szereplők motivációját, az érzelmi folyamatot, az események logikáját vagy az időrendet.

Elkezdtem célzott munkautasításokat, promptokat használni. Ezekben azt is rögzítettem, milyen segítséget kérek, és mit szeretnék elkerülni.

Ami számomra mulatságos volt, hogy egy idő után magát az AI-t kérdeztem és kértem fel, hogy csináljon nekem egy részletes prompt-ot, hogy pontosan azt csinálja a prompt hatására, amit én várok el tőle.

Így a keresés mellé fokozatosan bekerült az elemzés, az ellenőrzés, a rendszerezés és a kérdésekre épülő közös gondolkodás.

A szöveget én akartam megírni

Kezdettől megvolt bennem, hogy az AI által ajánlott szépirodalmi szöveget nem akarom felhasználni. Nagyon fontosnak tartottam és most is fontos számomra az, hogy amit én íróként publikálok, az én fejemből szülessen meg és ne egy programozott mesterséges intelligenciától származzon.

Volt és van saját stílusom. Az ajánlott megfogalmazások sokszor nagyon eltértek attól, ahogyan én írok. Később tudatosan és nagyon határozottan húztam meg ezt a határt: megtiltottam az AI-nak, hogy kész párbeszédeket, leírásokat, fordulatokat vagy dramaturgiai megoldásokat ajánljon.

Ennek gyakorlati oka is volt. Sokkal egyszerűbbnek éreztem, hogy magam találjam ki a saját mondataimat, mint hogy egy már elém tett változathoz képest próbáljak valami mást írni. Ha egy kész megoldás megtetszik, nehezebb lehet elengedni, nehezebb elvonatkoztatni tőle. Én ezt a helyzetet is szerettem volna elkerülni.

Számomra az írás lényegéhez tartozik, hogyan születik meg egy mondat, mit hallgat el egy szereplő, milyen részletet veszek észre egy helyszínből, és hol fordul másfelé a történet. Ezekben van benne az, amit a saját írói esszenciámnak érzek.

Ha hosszabb, AI által létrehozott szöveget változtatás nélkül vennék át, azt nem tudnám a saját szövegalkotásomként megélni. Azt gondolom, hogy most az AI által írt szöveg ugyanabba a kategóriába esik, mint régebben „árnyék írók” által megírt. Volt aki elfogadta, volt, aki csalásnak kiáltotta ki.

Az én személyes véleményem az, hogy más tollával ne ékeskedjünk.

A pontossághoz ugyanakkor hozzátartozik egy kivétel. Előfordult, hogy szakmai hitelességet szolgáló, konkrét megfogalmazást beépítettem. Az Emlékező mozdulat egyik rehabilitációs jelenetébe. Az adott jelenetben egy gyógytornász szájába adtam pár mondatot. Amikor a jelenetet ellenőriztettem az AI-al, az adott mondatoknál jelezte a ChatGPT, hogy orvosilag helytelen a megfogalmazás. A helyes megfogalmazást, ami egyébként tartalmilag ugyanazt jelentette, amit én előtte kitaláltam, végül változtatás nélkül fogadtam el. Én úgy ítélem meg, hogy ez beleillik abba a szakmai, tanácsadói munkába, amit korábban az adott szakmában dolgozó emberek tettek hozzá az írók kreatív munkájához.

Ezt is fontos elmondanom, amikor arról beszélek, hogyan használtam az AI-t. A munkamódszerem bemutatásához ezek a részletek is hozzátartoznak.

Néha a kérdés volt a legnagyobb segítség

Az együttműködés egyik legértékesebb része számomra az lett, amikor az AI kérdezett.

A karakterlapok készítésénél (miután egy hosszú „beszélgetés” után az AI-al megfogalmaztattam a ‘karakter építő’ prompt-ot és aztán elkezdtem használni) például óriási segítséget jelentett, hogy kérdéseken keresztül kellett végiggondolnom egy szereplőt. Mitől fél? Miért ragaszkodik valamihez? Hogyan függ össze a múltja azzal, ahogyan most viselkedik?

A válaszok keresése közben új gondolataim születtek. Olyan összefüggéseket vettem észre, amelyek korábban nem jutottak eszembe. Ezekből később új jelenetek és dramaturgiai pontok is kialakultak.

Fontosnak érzem a különbséget aközött, hogy kapok egy kész történetbeli megoldást, és aközött, hogy egy kérdés hatására én kezdek el gondolkodni valamin. Számomra az utóbbi működött.

A kérdések az ellenőrzésben is segítettek. Rávilágítottak logikai és kronológiai hibákra: összeillenek-e az események, elegendő idő telt-e el két történés között, következik-e egy szereplő döntése abból, amit addig megtudtunk róla?

Amikor felmerült egy probléma, nekem kellett eldöntenem, hogy valóban hibáról van-e szó, és hogyan oldom meg. Ehhez néha az is hozzátartozott, hogy nem fogadtam el az AI értelmezését. Sőt, egyes esetekben „elmagyaráztam” az AI-nak, hogy az adott helyzet miért úgy és olyan formában van megírva, hiszen az AI nem emberként gondolkodik.

A válaszokat ellenőrizni kellett

A használat során állandóan általános kételkedéssel fogadtam a válaszokat. Utánanéztem az információknak, visszakérdeztem, és adott esetben megkérdeztem azt is, honnan származik egy állítás. Ebben szerepe volt annak, hogy az AI korai változatainál gyakran találkoztam téves, magabiztos válaszokkal, úgynevezett hallucinációkkal.

Később, amikor már azt is láttam, hogy a rendszer konkrét weboldalakat keres fel az információkért, valamivel nagyobb bizalommal fordultam hozzá. Ettől még továbbra is fontos maradt a források és az állítások ellenőrzése.

A kéziratba végül én építem be az információkat. Nekem kellett mérlegelnem, hogy megfelelőek-e a történethez, és elég megbízhatóak-e ahhoz, hogy használjam őket.

Erről szeretnék beszélni ebben a sorozatban

A saját tapasztalataim alapján az AI sokat segíthet egy író munkájában. Időt takaríthat meg a kutatásnál, segíthet áttekinteni egy összetett anyagot, észrevenni egy ellentmondást vagy alaposabban megismerni egy szereplőt.

Nálam különösen sokat jelentettek a kérdések. Olyan gondolatokat indítottak el, amelyek nélkül bizonyos jelenetek talán meg sem születtek volna.

Ezért szeretném bemutatni, hogyan használtam kutatóként, kérdezőként, elemzőként és asszisztensként. Azt is, amikor segített, és azt is, amikor nekem kellett kijavítanom vagy visszautasítanom a válaszát.

A következő részben azzal kezdem, amivel annak idején az Emlékező mozdulatnál is elkezdtem a munkát: a történet mögötti kutatással.